Az Aikidóról

"Az aikidó (合気道, nyugaton Aikido, Aikidō) egy tradicionális alapokra épülő modern, japán harcművészet. Alapítója Uesiba Morihei, ismertebb nevén O-szenszej, azaz „nagymester”, „nagy tanító”. Az aikidó gyakorlati technikái a kifinomult mozgáson, az ellenfél erejének elvezetésén, és annak az ellenfélre való visszafordításán vagy szétszórásán alapulnak. Az Alapító megfogalmazása szerint, az aikidó egy olyan Út, amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és amellyel békét teremthetünk a Világegyetemben. Ennek megfelelően az aikidó gyakorlása során nem létezik ellenfél vagy ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. A gyakorlónak tehát nem a pusztításra, hanem minden esetben az építő jellegű konfliktus-kezelésre kell törekednie." - idézet a Wikipédia Aikido oldaláról.

A japán Aikido szót három karakterrel írják, melynek jelentése: az univerzum mozgatóerejével való egyesülés útja.
Szamuráj
  • Ai: egyesülés, harmónia, azonosulás, szeretet
  • Ki: őserő, ősenergia, életerő, vitális energia, szellemi/lelki energia, az összpontosított erő energiája
  • Do: út, mód
Az aikido egy valódi budo, vagyis harcművészet; a japán katonai harci művészetek történelmi tradícióiból alakult ki. Komolyan gyakorolva több mint taktika és önvédelmi technikák ismerete: az aikido a lélek tökéletesítésének tudománya.

Az aikidot Ueshiba Morihei fejlesztette ki, akit a világ minden részén több mint egymillió aikido gyakorló O-Sensei-ként (Nagy Mester) ismer. Fiatalemberként rendkívüli harcművész volt, a kard, a bot, a lándzsa, és a jiu-jitsu művészetének mestere. De O-Senseinek komoly szellemi indíttatása volt, és sokat töprengett a mások fölött aratott győzelmen alapuló út haszontalanságán.

Egyszerű életmódjával és kitartó gyakorlással eljutott a megvilágosodás pillanatáig, és leküzdötte dilemmáját. Hosszú meditációitól átalakulva, Ueshiba technikai ügyessége a kifinomultság és bámulatba ejtő erő harcművészetében bontakozott ki, amely alapjában különbözik a korábbiaktól.

"Az Aikido titka," írta "hogy összhangban legyünk az univerzum mozgásával és az univerzummal magával." O-Sensei úgy tartotta, hogy a budo a szeretet útja, út amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és békét teremthetünk a világban, "az univerzum szíve mindenki saját szíve legyen."

Mindig is voltak figyelemre méltó szellemi képességekkel megáldott emberek, de O-Sensei úgy tanította, hogy a valódi tudás nem szerezhető meg pusztán az értelem által. "Ez nem egyszerű teória," mondta. "Ezt gyakorolnod kell."

Az aikidóban nincs verseny és küzdelem, az igazi győzelem az önmagunk fölött aratott győzelem.